Részlet a Krisztina Amerikában című kötetből
"Többen úgy vélték, nem túl szerencsés a kiselőadásokat péntekre időzíteni, mert ilyenkor sokan sietnek haza - főként a kollégisták közül -, de úgy tűnt, Krisztinára mindenki kíváncsi volt. Tele volt az aula és a kerengő.
Zsóka négy kollégájával érkezett, a nyomukban lépkedő diákok suttogva kerestek helyet a szűkké vált csarnokban. Hamarosan még többen érkeztek, hogy a kerengőről figyeljék Krisztina előadását.
...
- A játék ott kezdődik, ahol jelenlegi, megmagyarázhatatlan élethelyzeteink, vagy visszatérő álmaink gyökerei keresendőek.
Ez nem azt jelenti, hogy megnézhetjük mi lett volna, ha akkor másképp cselekszünk. Pont az a lényeg, hogy megtudjuk, felismerjük, mi volt az a fontos döntés, amiről akkor nem is gondoltuk, hogy ekkora jelentősége lesz. Ha figyelmesen használod a programot, megtudhatod, hogy miért kell ma olyan utat járnod, amilyet éppen jársz, azt a bizonyos értelmetlennek tűnő döntésedet mi befolyásolhatta, vagy miért alakult ki egy bizonyos félelmed, vagy betegséged. Ha ezeket a tapasztalatokat, mint kincseket összegyűjtjük, a játék a jelenben, vagyis a valóságban folytatódik. Az élet majd megmutatja, hogy tanultunk-e a karmánkból.
Mozdulatlan csend jelezte, hogy a fejekben pörögnek a gondolatok. Olyan emlékképek borítottak el mindenkit, amit szerettek volna megfejteni. Most jutottak el arra a pontra, hogy már igazán kíváncsiak voltak arra, hogy mit is tud a program.
- A játék menete a következő: Kitöltöd az induláshoz szükséges kérdőívet, és saját szavaiddal leírod azt a személyt, helyzetet, visszatérő álmot, vagy különleges tapasztalatot, képességet, ami most a leginkább foglalkoztat. Utána hagyod, hogy a program összeállítson neked egy pályát. Lehet, hogy ismerős a szituáció, lehet, hogy nem. Minden esetre az adott pályán valószínűleg a szívedet, fejedet, és kezedet összhangban kell használnod, vagyis a megoldásokban az érzelmeidnek, cselekedeteidnek és gondolataidnak is szerepe lesz. A gép kérdéseket tesz fel, és a válaszokból állít fel egy lehetséges életfüggvényt és határozza meg a folytatást. Minden szereplőt a gép játékosnak tekint, figyelembe veszi az ő lehetséges karmájukat is. A vérmérséklet, vagy személyiség típus megállapítására nagy hangsúlyt fektettem, hisz ez befolyásolja leginkább, hogy egy adott helyzetre hogyan reagálunk.
Összegezve, az Élet nevű nagy játék eredetileg mindannyiunk számára ott kezdődik, ahol még nem voltak konfliktusaink, nem bántottunk meg senkit, teljes szeretetben, békében léteztünk és ott ér véget, ahol ezt újra elérjük, csak egy lényegesen magasabb tudati szinten, menet közben képessé válva a dolgok irányítására. A program az ehhez az állapothoz való közelítés lehetőségeit, és lehetséges fordulópontjait keresi, vizsgálja. Egy-egy pálya, vagy egy-egy szituáció nem más, mint lehetséges forduló pontok olyan térben és olyan időben, ami érzelmileg és szellemileg hathat ránk. Egy pályán akkor értél végig sikeresen, ha úgy érzed, hogy valami fontosat megértettél az életeddel kapcsolatban.
Remélhetőleg a megszerzett tapasztalat, nem csak a gépedben, hanem a fejedben és a lelkedben is megmarad. Ha nem, majd igyekezni fogok, hogy az új életedben is ott legyek, és emlékeztesselek.
A programot az írásvetítőn látható weboldalról tudjátok letölteni. Köszönöm a figyelmet.
A hirtelen csendet óráknak tűnő pillanatok, majd tapsvihar követte. A legtöbbek fülében még a taps zaja sem tudta elnyomni ezt a fura, többértelműnek tűnő megjegyzést: „igyekezni fogok, hogy az új életedben is ott legyek, és emlékeztesselek.”
A lány nem lépett azonnal le a dobogóról, amit egy matematika tanár ki is használt, hogy kérdését feltegye:
- Hogyan tesztelted a játékot?
- A saját életemmel.
- Mégis hogyan?
- Ez kissé bonyolult, és had maradjon titok.
- Mit tanulhatunk a játék során?
- Lesz, aki a megbocsátást, lesz, aki a vonzás törvényét, a legtöbben a szeretni tudás képességét.
- Hogyan lehet új pályát kérni? – kérdezte Roland, Krisztina egyik osztálytársa, akit mindig is lenyűgözött Krisztina látásmódja, és személyisége, nem beszélve hibátlan alakjáról.
- Újra indítod.
A válasz annyira egyszerű volt, hogy teljesen feloldotta a megemelkedett gondolati síkról való visszatérés gátjait. Megindult a sugdolódzás. Ki a kérdést feltevő fiúra tett megjegyzést, ki a lányra:
- Ez a csaj mindig is lökött és elvont volt, de, hogy ennyire, azt nem gondoltam volna – súgták az irigyek.
- Állítólag az anyját elrabolták az UFÓ-k, amikor terhes volt, azért lett ilyen – viccelődtek páran. A többség azonban érdeklődéssel fogadta az egész előadást, sőt, nagyon megtetszett nekik, amit a lány mondott, és főként, ahogy mondta.
- Szerintem, túloz, de azért kipróbálom – mondták többen is.
A játékok rajongói, és azok a fiúk, akiknek Krisztina tetszett – és kinek ne tetszett volna – felírták a webhely címét. A spirituálisabb beállítottságúak még kérdéseiket próbálták megfogalmazni, néhányan felálltak, és odamentek a lányhoz. Legtöbbjük csak azért, hogy hallják, miket válaszol, és persze, hogy a feltett kérdésekből ötletet és bátorságot merítve megszólítsák ezt a tüneményt, aki mosolyogva, türelmesen és bölcsen válaszolt mindenkinek.
Tanárok sorakoztak fel, hogy gratuláljanak a lánynak az előadás színvonalához. A témát senki nem merte, vagy nem tudta firtatni. A kézszorítások, vállveregetések sorát egy váratlan mondat szakította meg, amire ismét csend lett. Senkinek nem tűnt fel a hátsó sorokból előre botorkáló férfi, aki se nem diák, se nem tanár, de még csak nem is rokona valamelyik diáknak.
- Én véletlenül tévedtem be ide, a szomszédos hivatalt kerestem, csak meghallottam a hölgyet beszélni. Születésem óta vak vagyok, így nem tudom felírni a webcímet.
Krisztina előzékenyen elmondta, betűzte, majd egy papírra írva a férfi kezébe nyomta.
- Isten áldjon leányom – mondta az idősödő férfi búcsúzóul, majd amilyen feltűnés nélkül érkezett, olyan észrevétlenül el is tűnt.
Másnap hajnalban,
valahol Budapest külvárosában
A vak férfi felolvasó programja egész éjjel halkan mormolta a számítógép monitorán megjelenő szövegeket. Telepítette a programot, megadta a kezdéshez szükséges adatokat, és a leírómezőbe részletesen leírta egy visszatérő álmát. Azt szokta álmodni, hogy lát, de testvérei, rokonai, és még a szülei is folyton elfordítják tekintetüket, nem néznek a szemébe, mintha szégyellnék őt valamiért. Azt is leírta, hogy születésétől vak. A „van-e fóbiád” kérdésre azt válaszolta, hogy konyha, és tűzhely.
A program sokáig dolgozott, mire megjelent az első szituáció:
„Fiatalasszony vagy. Beleszeretsz a legjobb barátnőd kedvesébe. Megcsalod a férjedet és a barátnődet is. A barátnőd becsönget hozzád. A hálószobában a barátnőd kedvese. Mit teszel?
A) Elmondod az igazat, ki van a hálószobában.
B) Valamilyen ürüggyel kitessékeled.
C) Leülteted a konyhába és beszélgettek.
D) Egyéb.”
A férfi talán szórakozottságból, talán játékból, a C választ jelölte meg. A gép egy percig azt írta ki: „Érdekes válasz, dolgozom.” Majd ez a szöveg jelent meg:
„Ideges vagy, ezt barátnőd észreveszi. Hang hallatszik a szobából. Barátnőd érdeklődik a hang felől. Mit teszel?
A) Elmondod az igazat, ki van a hálószobában.
B) Valamilyen ürüggyel kitessékeled.
C) Balesetet színlelsz, ezzel eltereled a figyelmét.
D) Balesetet okozol.
E) Egyéb.”
A férfi hosszas gondolkodás után ismét a C-t jelölte meg.
„Mit érzel most?”
A kérdés váratlan volt. Meg tudta volna indokolni, hogy miért ezt válaszolta, de hogy most mit is érez, ehhez nem egyszerűen gondolkodnia kellett, mint hasonló játékoknál, vagy logikázni, vajon mi lesz a következő lépés, itt befelé kellett fordulnia.
Kicsit ideges vagyok, remeg a gyomrom – válaszolta a férfi.
„Időt nyertél. Mit szeretnél elérni?
A) Jöjjön ki a szobából a férfi, és derüljön ki az igazság.
B) Menjen el a barátnő.
C) Egyéb.”
A férfi keze izzadni kezdett, ahogy beleélte magát a játékba. Zavarban volt, tényleg nem tudta mit is szeretne. Bár csak ne került volna ebbe a helyzetbe. Igen menjen el a barátnő, de hogy tudja úgy kitessékelni, hogy ne legyen gyanús. Nem volt jó válasz a balesetet színlel, hiszen azzal még tovább marasztalja, és a férfi is kijöhet, akkor meg minden kiderül. Viszont talán meg is nyugodna, ha kiderülne, hiszen így hazugságban kell élnie. B válasz. Menjen el a barátnő.
„A tűzhelyen forró étel van. Mit teszel?”
A férfi várta a lehetséges válaszokat. Nem volt felkínált választási lehetőség. A gép csak várt. A férfi egész testében izzadni és remegni kezdett. Nem, nem, azt nem tenné meg, hogy barátnőjére önti, miért kérdez ilyet egy játékprogram. Lelki szemei előtt lepergett egy jelenet, ahogy felkapja a fazekat, és a barátnője arcába borítja, nem tudva mennyire forró az étel.
Másodpercek, vagy órák teltek így el, nem tudni. A férfi arcát kezébe temette, és ennyit mondott:
- Bocsáss meg, bocsáss meg - és sírt.
Az olvasó program felolvasta a monitoron megjelenő szöveget:
„Nyisd ki a szemed!”
A férfi, ahogy elvette arca elől a kezét, látta annak körvonalát, majd a monitort, a billentyűzetet, a szobát, majd a felkelő napot. Életében először."
