Tibor és Sándor
G. Tibor, született 1979. augusztus 29. Budapesten. Elvált szülők gyermeke. Négy éves korától édesanyja nevelte, de Tibort kiskorától csak a számítógépek érdekelték, és elég nehezen kezelhető gyermek volt. Első számítógépét, egy Commodore 64-et még az általános iskolába menetele előtt kapta. A hozzá kapott játékprogramokat 7 évesen már feltörte és felülírta.
Amikor megállapították disszociatív személyiségzavarát, még nehezebben kezelhető lett. Középiskoláját nem fejezte be, de 16 évesen sikerült munkát találnia. Nagykorúnak kiadva magát albérletbe költözött, és attól kezdve csak a számítógépeinek élt.

K. Sándor 1975. május 20-án születet Kecskeméten. Rögtön születése után megállapították, hogy nem lát. Szüleivel Budapestre költöztek, de a korábban jómódú és boldog család a rengeteg nehézség és anyagi teher súlya alatt szétesett.
16 éves korában beiratkozott a Vakok Állami Intézetébe, ahol segítették munkához, önálló élethez jutni, amire nagy szüksége volt, mert 14 éves korában szülei - útban a válóperi tárgyalásukra - autóbalesetben elhunytak, és nagynénje gondnoksága alá került, aki nem igen tudta gondját viselni.