Az író ír, az olvasó olvas. Sajnos ma már ez sem ennyire egyértelmű.
Jelenleg többen írnak, mint ahányan olvasnak, és zömében azok olvasnak, akik írnak is.
Természetesen író alatt itt most nem csak a szépirodalmat művelőket értem, hanem a bloggereket, a szakmai cikkek, kritikák íróit, a hírszerkesztőket és mindenkit, akinek a napja legalább részben azzal telik, hogy a billentyűzetet olyan karakterek megjelenítésére használja, amiről azt reméli, hogy többen is el fogják olvasni. A programozók ebből a körből kiesnek, mert az ő billentyűleütéseiket javarészt csak a számítógépek értelmezik.

Vagyis egyre több írást csak az írók olvasnak.

Ennek négy egyszerű oka van:

Sokkal több olvasni való halmozódik folyamatosan, mint amennyit az olvasók be tudnak fogadni. (Főként, ha figyelembe vesszük a születésünk előtt keletkezett rengeteg olvasni valót.) Így arányaiban az olvasás zöme azokra marad, akikbe a szavak szeretetén túl némi grafomán hajlam is szorult.

Akik nem írnak, sokkal több időt töltenek munkával, TV bámulással, vásárlással, utazással és sorbanállással, mint amennyi időt az írók az olvasással.

Egy oldalnyi szöveg annál értékesebb, minél több információt gyűjtöttünk a megírásához. Nem beszélve arról, hogy többnyire azok írnak, akik egy téma, vagy egy műfaj olvasásakor elég inspirációt kaptak saját gondolataik, vagy a talált összefüggések megfogalmazásához.

Régen az írók munkaeszköze az írógép volt, míg a ma íráshoz használt szinte bármely eszköz egyúttal arra is alkalmas, hogy a mások által írt szöveget elolvassuk. Így az írás és az olvasás szinte egyszerre és egyenes arányban áll a számítógép, vagy táblagép előtt, vagy okos telefon kijelzőjével összeolvadva eltöltött idővel.

Akik sok, rövid üzenetet olvasnak, általában sok és rövid üzenetet írnak. Akik hosszú üzeneteket olvasnak, azok gyakran hosszú üzeneteket írnak, és legfőképp azok olvasnak könyveket, akik könyveket írnak.
idea.JPGidea.JPG
Want to add a caption to this image? Click the Settings icon.

A kivételek természetesen itt is erősítik a szabályt.

Vannak akik nem olvasnak, csak írnak és írnak, de az ő írásaikon ez többnyire meg is látszik, és ezért nem is túlzottan szeretjük őket.

És vannak, akik csak olvasnak és olvasnak, begyűjtenek, aratnak, de sohasem vetnek el egy-egy értelmes gondolatot.

De ki tudja ezt sokáig megállni?

 Eredeti helyszín

A merényletet megelőzően évekig ez az étterem adott othont a regény magyar és amerikai szereplőinek szerda esténként.

Krisztina és Roland itt osztották meg nézeteiket barátaikkal, és itt hangzottak el először azok az elméletek, amik az amerikai kormány figyelmét is felkeltették.

A CeBIT-en bemutatásra került program fejlesztésével kapcsolatos részleteket, teszteredményeket is itt beszélték át a fiatalok.

A tengeri ételeiről híres ételbár a Poor Billy's az egyetem épületeihez, a központi térhez és a diákszállóhoz is elég közel, az N Main street és a Jackson street (korábban College Avenue) sarkán áll.

Az egyetem kérésére az új kiadásban az eredeti szereplők nevét és a helyszíneket megváltoztattam.

Az eredeti blog szolgáltató oldala frissítéseket vezetett be. Ezek a mobilos megjelenést elvileg segítik, de teljesen felborították az eredeti kinézetet, így folytatom az átmentést. Kezdem a legrégebbi bejegyzésekkel.

A könyv olvasói a Facebookon találkozhatnak egymással, az olvasói kérdésekkel, hozzászólásokkal, és az olvasói élményekhez kapcsolódó megosztásokkal. green-facebook-icon.pnggreen-facebook-icon.png Want to add a caption to this image? Click the Settings icon. Az Interneten rengeteg olyan oldal, Wikipédia szócikk, video és egyéb tartalom kering,ami a regény helyszíneihez, szereplőihez, vagy cselekményéhez fűződik, nem beszélve a regény alapjául szolgáló elméleteknek. Ezeket sokkal egyszerűbb a Facebookon megosztani, mint itt a blogban bejegyzést készíteni és elérhetővé tenni.

Akkor mi értelme a blognak? Jogos a kérdés. Az olvasók által megosztott tartalmak, megjegyzések sosem lesznek tematikusan jól áttekinthetők a közösségi portálon, itt a blogon azonban egy-egy területhez kapcsolódóan jelennek majd meg észrevételek, kérdések, válaszok, interneten elérhető kapcsolódó tartalmak. A keresést a kulcsszavak teszik még egyszerűbbé.

Szemtanúk szerint a kiscserkészhez hasonlóan öltözött támadó "mindenkit le akart szedni".
33 ember halt meg, 15 pedig megsebesült az amerikai Virginia állam műszaki egyetemének kollégiumában és az egyik osztálytermében történt lövöldözésben.
Volt, aki halottnak tettette magát, csak így sikerült megúsznia sérülés nélkül az esetet.

A két incidens között két óra telt el, ezért többen felvetették, hogy a rendőrség miért nem zárta le azonnal az egyetemet.
Az Egyesült Államokban korábban is voltak hasonló tragikus lövöldözések - sokszor iskolákban -, de eddig ez a legsúlyosabb.”

Mi állhat a történtek hátterében? Mi köze mindezeknek az eseményeknek egy magyar lányhoz?

A szemtanúk vallomásai a sokkos állapotuknak köszönhetően ellentmondásosak. Voltak, akik az osztályteremben két lányt láttak, akik nem bújtak azonnal a padok alá. Mit kerestek ott úgy, hogy nem abba a tankörbe jártak, miért nem próbáltak elbújni, vagy menekülni?

A tragikus esemény a világ összes médiájában megjelent, és mindenhol 32 áldozatról és a merénylő haláláról beszéltek, de volt, aki több testet számolt, amikor elszállították az áldozatokat.

A Wikipédia és az egyetem honlapja is részletesen taglalja a történtek hátterét, mégsem egyértelműek az indítékok.

Fülszöveg

Ha nem figyelsz, lemaradsz. Ez az elgondolkodtató történet, valami más. Nem egy szokványos kalandregény. A megtörtént virginiai diáklövöldözés és annak felkutatott háttere, a valós helyszínek, szereplők, a politikai erők bemutatása és az ősi rejtélyek, mind csak illusztrációi a kalandregény fő mondanivalójának.

Ha vannak olyan kérdéseid, amikre ezekben a dimenziókban nem találtál választ, akkor ez a könyv egy válasz lehet.

A történet középpontjában álló Krisztinát azzal vádolják, hogy közösségi oldalakat feltörve személyes adatokat lop. Vajon hogyan sikerül tisztáznia magát? Roland kitartása és szerelme elég lesz a bajban? Rendszerező képessége, logikája képes felülkerekedni a káoszon?

Tamás Gábor, (a Gabó Kiadó vezetője) így fogalmaz: „Milyen hatvanéves titkokat rejt a nevadai sivatag mélye? Vannak nyitva maradt kérdések, de jobb is, ha nem tudunk mindet előre. A valóság és az írói képzelet játékának eredménye ez a fordulatos, mai történet. Ki és mi áll a háttérben, ki mozgatja a szálakat, érdekes elméleteket ad.”

Részlet a Daniela hagyatéka című kötetből

"– Azt ígértem, mindenre megtanítalak – kezdte Matthew a könyvtárszobában a reggeli munkamegbeszélésüket, ahogy előző nap, a visszaúton megbeszélték.

Arcán zavar látszott amiatt, hogy Daniela gyakorlatilag megelőzte, így az első pár leckének szánt tanulságokon már nagyjából túl voltak.

– Tudsz diót törni? – kérdezte a lánytól váratlanul.

Danielának úgy tűnt, ez valami tréfa, vagy Matthew rögtönzött példabeszédre készül.

– Persze, hogy tudok.

– Tényleg tudsz diót törni?

A férfi hangja halk, kimért és kétkedő volt.

– Igen. Gyakran segítettem a nagyimnak – magyarázta a lány.

Az ajtóban megjelent Ted. Szokás szerint pontos időzítéssel hozott valamit egy tálcán. Egy papírtasak, néhány szerszám és egy vaskos deszka került az íróasztalra. Kalapács, különböző fogók, egy diótörő, végül néhány tálka.

– Akkor rajta. Óra indul.

Daniela most értette meg a feladatot. Kinyitotta a tasakot, kivette az első diót, másik kezével nyúlt a diótörőért és munkához látott. Úgy érezte gyorsan halad, de amikor a diótörő odacsípte az ujját, áttért a kalapácsra. Igyekezett nem túl nagyokat ütni, de a dióhéj így is szanaszét repült, a dióbél darabokra esett, alig tudta szétválogatni. Tudta, hogy ebben a feladatban az időnek fontos szerepe van, már szinte kapkodott. Gyorsan kipróbált egy csőfogóra emlékeztető szerszámot is, de azzal sem tűnt hatékonyabbnak a dolog és ismét odacsípte az egyik ujját. Megnézte nem serkent-e ki a vére. Kicsit megdörzsölte az ujjbegyét. Megint a kalapáccsal folytatta, most még óvatosabban, több kisebb ütés, miközben forgatta a diót, igyekezett csak megrepeszteni, de így túl nehéz volt szétfeszíteni, ha sikerült, tört a dióbél. Viszont pár perc után belejött a válogatásba. Külön tálkába szedte azokat, amik szerinte nem voltak jók. Talált pár avast, fekete belűt, aszottat, és egy nagyobb tálkába tette az összes megpucolt, jó dióbelet. Negyedóra alatt végzett. Matthew felállt a fotelből, közelebb lépett. Beletúrt az asztal közepén felhalmozott dióhéjba, kivett néhány darab dióbelet és a tálkába dobta.

– Jöhet az első lecke?

Ismét nyílt az ajtó. Egy szegényes külsejű idős, ráncos nő lépett be és egy kisebb zsákot cipelt. Félénken nézett Matthew-ra, aki bólintott. A nő közelebb lépett, helyet csinált az asztalon, gondosan lesepert, letakarított mindent és a zsákból diót borított az asztal közepére. Boszorkányos gyorsasággal, egy csőfogószerű szerszámmal mindegyiken kettőt-hármat roppantott. Mindig tőle jobbra gurultak a megroppantott diók és közben majdnem mindegyik szét is pergett. Az asztal közepe gyorsan ürült. A nő aprókat balra lépve talán egy perc alatt körbeérte az asztalt, letette a fogót, és továbbra is ugyanebben a tempóban aprókat balra lépve kapkodta fel a megrepesztett, megtörött diókat, bontotta, válogatta, a héját középre tolta. Mire ismét körbe ért, az asztal négy sarkán négy kupac megpucolt dió volt, az asztal közepén pedig csak a héja, amit egy mozdulattal a papírkosárba söpört.  Óvatosan ismét borított egy adagot a zsákból az asztal közepére. Daniela csak most figyelt fel rá, milyen trükkösen, fél kézzel borít, alkarjával billenti a zsákot és másik kézzel gátat alkot a guruló szemek előtt. Újra kezdte a bámulatos kézügyességet igénylő feladatot. Az asztal négy sarkába halmozott dió négy minőségi osztálynak felelt meg. Az egyik sarokban csak teljesen ép, egészséges fél dióbelek voltak. Mindegyiket fel lehetett volna használni egy torta díszítéséhez. Ez volt a legnagyobb kupac. A másodikba egészséges, de harmad, vagy negyed diók kerültek, míg a harmadikban voltak az olyanok, mint Daniela jó tálkájában a végeredmény és a negyedik kupac hasonlított Daniela selejt tálkájának tartalmára.  Ez a szerényen mosolygó, ráncos öreg nő tíz perc alatt egy egész zsák diót megtört, megpucolt, kiválogatott és osztályozott, majd egy szó nélkül fejet hajtott és távozott.

Matthew megfogta a lány kezét, ránézett a becsípett ujjára.

– Ha tudnál diót törni, ezzel a sérüléssel akkor is eldőlt volna a verseny.

– Nem nagy dolog, és nem tudtam, hogy verseny – kapta el a kezét Daniela.

– Az élet verseny. Húsz százalék termeléskiesés igen is nagy dolog. Az, hogy nincs első osztályú diód, húsz százalék bevétel kiesés. Lassú és rossz a módszered. Rengeteg plusz munkával, kieséssel jár.

Matthew ezután felemelte Daniela tálkáját és az asszony által megpucolt legszebb diók mellé tette.

– Ha te egy vevő lennél, és három dollárért kínálnák a piacon ezt az első osztályú diót, akkor a sajátodért mennyit lennél hajlandó fizetni?

– Két dollárt – vágta rá Daniela.

– Az a kupac a kétdolláros – mutatott a férfi a második kupacra.

– Akkor egy dollárt – sütötte le a szemét a lány.

– A harmadik kupac a piacon fél dollár. Ezt senki nem venné meg tőled. Ha ebből kellene megélned, éhen halnál. Első lecke: Soha, semmire ne mond, hogy tudod, hogyan kell csinálni, ha nem tudod annyira, hogy meg is tudnál belőle élni! Második lecke: A legegyszerűbb munkát is a legjobbaktól tanuld el!"