A vallások közös eredetének elmélete

Az öt világvallás különös egybeeséseinek kutatói a mindegyikben megjelenő özönvíz legendán, angyalokon és jelenéseken túl a legkülönösebbnek azt tartják, hogy mindegyiket egy szent könyv ihlette, ami a teremtésre, az isteni gondviselésre, és az emberi értékekre tanít.

A legtöbben a Zsidó vallást, a Kereszténységet és az Iszlámot sorolják a Könyv vallásai közé az írott emlékek miatt. Azonban több olyan vallást ismerünk, amelyeknek a gyökere nem más, mint a Könyvet hozó angyalok különleges tettei (mágián alapuló vallások), vagy maga a Könyv, amit öröktől létezőnek vélnek és szájhagyomány útján maradt fenn sok száz generáción keresztül, de érdemes ide sorolni India legrégibb irodalmi emlékét, amire nem csak a tudás, tudomány, de az indiai emberek hite is épül, a Védák.

A „Véda” szó tudást, vagy szent ismeretet jelent. Sok hindu úgy hiszi, hogy a Védák öröktől fogva léteztek.

Az elmélet szerint nem csupán a Könyv tekinthető közös eredetnek, hanem az a különös mód, ahogy minden népcsoporthoz a Könyv, vagy annak tanításai, értékrendje eljutott.

Miért tesz a legtöbb vallás említést angyalokról?

"Ha egy kicsit a dolgok mélyére ásunk, akkor kiderül, hogy az angyalok az egyetemes energiák archetípusai. Olyan gondolatok, amelyek időben megelőzik a vallásokat és törzsi kultúráinkból, fejlődéstörténeti emlékeinkből és spirituális visszaemlékezésekből származnak. Nem azért léteznek, hogy egy bizonyos rendszert szolgáljanak, hanem, hogy segítsék az embereket és a bolygó más lakóit. Az angyalok létezése nem függ vallási rendszereinktől, inkább olyan rejtélyt jelentenek, amelyet a vallási rendszerek minden korban próbáltak megfejteni." ... írja Herceg Petra a Női Portálon.

A több vallásban névszerint megemlített Gábriel arkangyal, és maguk az angyalok Atlantisz népének leszármazottai, akik repülő szerkezettel és a Könyvvel hithez, élelemhez, értékrendhez segítették a vízözön után megmaradt népcsoportokat. Tanításaik hol írott formában, hol szájhagyomány útján terjedtek, de volt amit kőbe véstek, vagy pálmalevelekre írták.

Azok a népcsoportok, akiknek az ősi hitvilágában nem hallunk angyalokról, inkább repülő sárkányokat, vagy földre szálló isteneket emlegetnek. Ezeknek a jelenéseknek, lényeknek az eredete ugyancsak Atlantisz repülni képes leszármazottainak tudható.

Tovább vezetve ezt a fonalat, minden ősi, emberi vallás, vagyis minden olyan vallás, aminek a gyökere több ezer éves, visszavezethető arra a Könyvre, ami Atlantisz népének a birtokában volt a szigetet elpusztítő katasztrófa és az ezt követő özönvíz előtt.